love-animals

Állatok

erszényes farkas

Régészeti leletek tanúsága szerint az erszényesfarkasok egykor, „a történelem előtti időkben” Új-Guinea szigetén is éltek. Ausztráliából mintegy 2000 évvel ezelőtt haltak ki: jelenlétüket néhány csontmaradvány és a bennszülöttek sziklarajzai bizonyítják. Az ausztrál kontinensről való kihalásukat minden bizonnyal az ember által behurcolt kutya elvadult változata, a dingó okozta: a két faj között kompetíció (fajok közötti versengés) alakult ki, mivel azonos erőforrásokért küzdöttek.

Utolsó menedékük így Tasmania szigete lett (ahol nem éltek dingók). Vesztüket az európai emberek bevándorlása okozta, akik birkákat kezdtek el tenyészteni. A hatalmas birkanyájak könnyű prédát jelentettek az erszényesfarkasok számára, bár a birkanyájakon vámot vettek a telepesek elvadult kutyái is. Ennek ellenére a telepesek minden elpusztult birkáért az erszényesfarkasokat tették felelőssé. Ez oda vezetett, hogy 1838-tól hivatásos vadászokat fogadtak fel kilövésükre és 1886-tól az ausztrál kormány vérdíjat fizettet minden egyes kilőtt példányért.

Az erszényesfarkasok vadászatának hamar meglett az eredménye: 1888 és1909 között 2072 példányért fizettek vérdíjat (ám a valóságban ennél többet is kilőhettek), de 1910-ben már egy példányért sem. Ekkorra viszont a ritkuló állatfaj felkeltette az észak-amerikai és nyugat-európai állatkertek és múzeumok figyelmét, akik sok pénzt fizettek az élve befogott példányokért. Ám az erszényesfarkasok fogságban nem szaporodtak. Utolsó ismert vadon élő példányát 1930-ban lőtték ki, utolsó fogságban tartott példányuk pedig, egy Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobartiállatkertben.

A sors furcsa fintora, hogy 1936-ban nyilvánították védetté a fajt. Ekkor hirtelen megnőtt az érdeklődés irántuk: azóta több expedíciót is szerveztek felkutatásukra Tasmania eldugott erdős-hegyes vidékein, amelyek azonban nem jártak sikerrel. Időnként felröppent a hír, hogy egyesek látni véltek egy-egy példányt, illetve vélhetően tőlük származó lábnyomokat, szőrszálakat találtak. Létezésük egyértelmű bizonyítékát azonban máig sem sikerült fellelni, annak ellenére, hogy hatalmas összegeket ajánlottak fel a célra. 1986-ban hivatalosan is kihaltnak nyilvánították.

kardfogú tigris

A kardfogú macskaformák (köznapi nevükön: kardfogú tigrisek) a macskafélékegyik kihalt alcsaládját (Machairodontinae) alkotják. A kora miocéntől a pleisztocénkor végéig éltek.

Nevüket hatalmas, kardszerű felső szemfogaikról kapták, amelyek hossza 10–18 cm között változott. Jellegzetes szemfogaik pontos szerepéről sokat vitatkoznak.Csontok összetöréséhez túlságosan törékenyek lehettek. Valószínűbb, hogy az áldozat nyakának átharapásakor a légcsövet és a verőereket roncsolhatták szét, ezáltal gyorsítva az áldozat haláltusáját (ami a nagy testű növényevők esetén nem lehetett utolsó szempont).

A kardfogú macskák közvetlen leszármazottak nélkül haltak ki. A mai macskafélék más alcsaládokba tartoznak, vagyis a kardfogú macskákkal egymás „unokatestvérei”. Így a mai tigrisek is csak egy közös ősön keresztül kapcsolódnak hozzájuk. A mai macskafélék és a kardfogú macskák abban is különböznek, hogy a törzsfejlődéssorán az előbbiek szemfogai egyre kisebbek lettek.

A kardfogú macskákhoz hasonló állatok a földtörténet korábbi időszakaiban is léteztek. Ezek azonban nem tartoztak a macskafélék családjához, tehát csupán akonvergens evolúció (összetartó fejlődés) érdekes eseteiről van szó. Ilyenek aragadozók rendjén belül külön családot alkotó ál-kardfogú macskák (Nimravidae) azeocén korszaktól, valamint az emlősök családfáján még távolabb álló Thylacosmilus, amely az erszényesek közé tartozott és Dél-Amerikában a miocén és pliocén során élt.

A dinoszauruszok (Dinosauria) a hüllők egy csoportja. Változatos méretű (csirkenagyságútól a 30 méteresig terjedő), szárazföldi állatok voltak, melyek 165 millió éven át uralták az egyes ökoszisztémákat. A triász időszakban, mintegy 230 millió éve jelentek meg, és a kréta időszak végén, körülbelül 65,5 millió éve (a kréta–tercier kihalási esemény során) pusztultak ki. A Földön található kövületek összessége (afosszilis rekord) azt jelzi, hogy a madarak a jura időszak során a theropodadinoszauruszokból fejlődtek ki. E madarak egy része, köztük a modern madarak ősei túlélték a kréta-tercier eseményt. Emiatt a modern osztályozási rendszerek ezeket az állatokat is a dinoszauruszok egy fajtájának, egyetlen, máig fennmaradt csoportjának tekintik.[1][2]

A dinoszauruszok változatos állatcsoportot alkottak. Az őslénykutatók több, mint ötszáz különböző nemet[3] és több, mint 1000 fajt azonosítottak,[4] maradványaikat pedig a Föld összes kontinensén megtalálták.[5] A 19. század első felében a tudósközösség nagy része úgy vélte, hogy a dinoszauruszok lomhák, unintelligensek és hideg vérűek lehettek, az 1970-es években azonban a kutatások eredményeként megállapították, hogy aktív, magasabb anyagcsereszintű állatok voltak, melyek a társas kapcsolatokhoz szükséges adaptációkkal is rendelkeztek. Voltak köztüknövényevők, húsevők és mindenevők is, egy részük négy lábon, más részük pedig alkalmanként vagy kizárólag két lábon járt. Több fajuknál bonyolult csontváz módosulások, például testpáncél, szarvak vagy fejdíszek alakultak ki. A dinoszauruszokat általánosságban nagy méretűnek tartják, de sokuk ember nagyságú vagy annál kisebb volt. A legtöbb nagy csoportjuk fészeképítő, tojásrakó állatként ismert, ami arra utal, hogy a modern madarakhoz hasonlóan szaporodtak.

A dinoszaurusz szót néha tévesen használják olyan őshüllőkre is, mint apelycosaurusok közé tartozó Dimetrodon, a szárnyas pteroszauruszok, a víziichthyoszauruszok, plezioszauruszok és a moszaszauruszok, pedig ezek nem tartoznak a dinoszauruszok közé.[6]

Miután a 19. század elején a dinoszauruszok megkövesedett csontjainak mibenlétére fény derült, azok rövidesen világszerte a múzeumok legfőbb látványosságai lettek és a kultúra részévé váltak. Számos sikeres könyvben és filmben szerepelnek, mint például a Jurassic Park (Őslénypark), a média pedig rendszeresen beszámol az új leletekről és hipotézisekről.

Etimológia [szerkesztés]

A Triceratops csontváza a Smithsonian Nemzeti Természetrajzi Múzeumban

A „Dinosauria” öregrend elnevezése 1842-ből, Sir Richard Owen angol tudóstól származik, aki ezzel a szóval utalt a „Sauria hüllők megkülönböztetett törzsére vagy alrendjére” melynek tagjaira Angliában és a világ más tájain találtak rá.[7] A kifejezés az ógörög δεινός / deinosz('rettenetes', 'ijesztően nagy' vagy 'félelmetes') és σαῦρος / szaürosz ('gyík' vagy 'hüllő') szavak összetételéből származik.[8] Ezzel Owen inkább a kihalt állatok mérete és fenségessége iránti tiszteletét kívánta kifejezni, mintsem az óriási termetük, fogazatuk ésállkapcsuk által kiváltott félelmét.[9]

Modern definíció [szerkesztés]

A filogenetikus rendszertanban a dinoszauruszokat olyan csoportként határozzák meg, amely tartalmazza a Triceratops és a Neornithes alosztály (azaz a modern madarak) legközelebbi közös ősét, és annak valamennyi leszármazottját.[10] A dinoszauruszok aMegalosaurusra és az Iguanodonra hivatkozva is definiálhatók, ugyanis Richard Owen az akkor ismert három nem közül ezt a kettőt nevezte meg, a Dinosauria öregrend megalkotásakor.[11] Mindkét definíció az állatok ugyanazon halmazát definiálja dinoszauruszként, beleértve a theropodákat (melyek többnyire két lábon járó húsevők), a sauropodomorphákat (melyek többnyire négy lábon járó, nagy méretű, hosszú, nyakkal és farokkal rendelkező növényevők), az ankylosaurusokat (páncélozott négy lábon járó növényevők), a stegosaurusokat (lemezes, négy lábon járó növényevők), a ceratopsiákat (csontgallérral és szarvakkal rendelkező, négy lábon járó növényevők) és az ornithopodákat (két vagy négy lábon járó „kacsacsőrű” növényevők). Ezek a definíciók megfelelnek azoknak a dinoszauruszokkal kapcsolatos tudományos elképzeléseknek, melyek megelőzik a modern filogenetika használatát. A jelentésük változatlansága megakadályozza a „dinoszaurusz” szó értelmezésével kapcsolatos esetleges félreértéseket.

A Stegosaurus csontváza a chicagóiField Múzeumban

Az őslénykutatók széles körben elfogadják, hogy a madarak a theropoda dinoszauruszok leszármazottai. A szűkebb, kladisztikai definíció értelmében pedig, mivel a közös ős révén a madarak és a dinoszauruszok rokonok, ezért ez utóbbiak a dinoszauruszok egy nem kihalt fejlődési ágának tekinthetők. A modern madarakat a legtöbb őslénykutató a Maniraptoraalcsoportba sorolja, amely a coelurosaurusokon, és a theropodákon keresztül a hüllőmedencéjűek közé tartozik, amelyek dinoszauruszok.[12]

Bár a kladisztika szemszögéből nézve a madarak dinoszauruszok, a hétköznapi nyelvben a dinoszaurusz szó mégsem utal a madarakra. Továbbá a madarak közé nem tartozó dinoszauruszokra, mint „nem madár dinoszauruszokra” hivatkozni kényelmetlen, ezért ez a szócikk a „dinoszaurusz” szót a „nem madár dinoszaurusz”, a „madár” szót pedig a „madár dinoszaurusz” szinonimájaként használja. A „nem madár dinoszaurusz”, illetve a „madarak közé nem tartozó dinoszaurusz” kifejezés csupán nyomatékosításra szolgál.

Általános ismertetés [szerkesztés]

A fenti definíciók értelmében a dinoszauruszok (a madaraktól elkülönítve) általánosan úgy írhatók le, mint a test alatt elhelyezkedő lábakkal rendelkező szárazföldi archosaurus hüllők, melyek a késő triász kortól (pontosabban annak karni korszakától) a késő krétakorig (pontosabban annak maastrichti korszakáig) éltek.[13] A dinoszauruszok voltak a mezozoikum domináns szárazföldi gerinces állatai, főként a jura és kréta idején. Az állatok egyéb csoportjai méretüket és ökológiai fülkéiket (niche-iket) illetően korlátozottak voltak; például az emlősök ritkán lépték túl egy macska méretét, általában rágcsáló méretű ragadozók voltak, melyek apró állatokkal táplálkoztak.[14] Egy nevezetes kivétel a Repenomamus giganticus, egy 12–14 kilogramm tömegű triconodonta, ami olyan kis méretű dinoszauruszokkal táplálkozott, mint például a Psittacosaurus fiatal egyedei.[15]

A dinoszauruszoknak rendkívül sokféle változata alakult ki; egy 2006-os tanulmány szerint több mint 600 nemet sikerült egyértelműen azonosítani, és összesen mintegy 1850 nem létezését feltételezik, melynek közel 75%-a még felfedezésre vár.[3] Egy korábbi tanulmány 3400 nem létét valószínűsítette, beleértve azokat is, amelyeknek nem maradtak fenn maradványaik a fosszilis rekordban.[16]2008. szeptember 17-ére az 1824 óta elnevezett fajok száma elérte az 1047-et.[4] Voltak köztük húsevők és növényevők, két lábon és négy lábon járók, valamint olyanok, amelyek az Ammosaurushoz és az Iguanodonhoz hasonlóan mindkét módon könnyedén tudtak mozogni. Sokuk csontos pajzzsal, szarvval vagy fejdísszel bírt. Ismertek óriási méretűek, de volt köztük sok ember nagyságú vagy annál kisebb is.

A dinoszauruszok maradványai valamennyi kontinensen megtalálhatók, beleértve az Antarktiszt is.[5] Számos nem fosszíliáit több kontinensen is felfedezték, megerősítve azt az általánosan elfogadott elméletet, miszerint egykor az összes földterület egyetlen szuperkontinensként létezett, amelyet Pangeának neveznek. A Pangea 230 millió évvel ezelőtt, a triász időszakban kezdett feldarabolódni.[17]

Egyedi anatómiai jellegzetességek [szerkesztés]

Habár az újabb keletű felfedezések miatt bonyolulttá vált általánosan elfogadott listát készíteni a dinoszauruszok egyedi tulajdonságairól, szinte mindegyikük csontvázán számos hasonló eltérés található az ősi archosaurusokéhoz képest. Azonban a dinoszauruszok egyes későbbi csoportjainál e jellegzetességek további változatai figyelhetők meg, melyekről azt gondolják, hogy az összes dinoszaurusznál megtalálhatók; tehát már a legelsők is rendelkeztek velük, és a leszármazottaik örökölték ezeket. Az ilyen rendszertani csoporton belül előforduló közös struktúrákat szünapomorfiáknak nevezik.

A dinoszauruszok szünapomorfiái között az alábbiak találhatók: meghosszabbodott kiemelkedés a felkarcsonton, ami a kulcscsonti(clavipectoriális) izmokkal való kapcsolódáshoz szükséges; egy perem a csípőcsont hátsó részén; egy széles és lapos él és egy kifelé és hátrafelé mutató perem a sípcsonton; egy felfelé mutató kiálló rész a sarokcsontok részét képező talus csonton, ami a sípcsontot rögzíti.[10]

Az Edmontonia, az Ankylosauriacsoport tagja, egy páncélos dinoszaurusz

Számos dinoszaurusz csontvázán találhatók egyéb hasonló jellegzetességek, melyek azonban vagy az archosaurusok más csoportjainál is felfedezhetők, vagy nem fordulnak elő valamennyi korai dinoszaurusznál, így nem tekinthetők szünapomorfiáknak. Például a diapsida hüllőkre jellemzően, a dinoszauruszok koponyáján is megtalálható két pár (a szemek mögött elhelyezkedő) oldalsó nyílás (temporal fenestrae), a pofarésznél és az állkapcson.[18] Ismertek olyan jellegzetességek is, amiket egykor szünapomorfiáknak tartottak, de mára kiderült, hogy már a dinoszauruszok előtt megjelentek, vagy a korai dinoszauruszoknál hiányoztak, és tőlük függetlenül fejlődtek ki az egyes csoportoknál. Ezek közé tartozik a meghosszabbodott